rallylive orb ORC ORC ORC

Fiatalság, bátorság

Létrehozva 2017. április 09. (vasárnap)

Fiatalság, bátorságNem véletlenül lett abszolút harmadik a tavalyi esztendőben Vincze Ferenc. A fiatal pilóta már az R4-es Mitsubishivel élesítette az oroszlánkörmeit, és nagyon úgy tűnik: az új páros, az új technikával is ütőképes lehet. Legalábbis erre utal a Hell 23. Miskolc Rallye-n mutatott produkciójuk, hiszen Vincze Ferenc és Bazsó Attila az R5-ös Skoda Fabiaval, a dobogó harmadik fokára állhattak fel. Többen azt mondták, hogy fiatalság, bolondság, tartósan képtelenek lesznek a jó teljesítményre. Erre cáfoltak rá rögtön a szezonnyitón, ahol szakaszt nyertek, és végig nagy csatában voltak Turánékkal az ezüstérért. Ebben a külön meccsben végül 2,3 másodperccel alulmaradtak, de a szikszói célban így is bolgogan emelhették magasba a serleget.

- Maradéktalanul elégedettek vagyunk, abszolút nincs bennünk hiányérzet – fogalmazott az év első versenyét követően Vincze Ferenc. – Majd ki csattanok a boldogságtól, előre aláírtam volna, ha valaki azt mondja, hogy a tizenhat R5-ös közöl a bronzérmes helyen zárunk. Előzetesen nem támasztottunk magunkkal szemben teljesíthetetlen elvárásokat, viszont nagyon szerettünk volna a TOP5-ben zárni. Ez sikerült, sőt érzésem szerint túl is teljesítettük a reményeinket. Óriásit meccseltünk Friciékkel az ezüstért. Az hajrában volt egy nagyon hibánk, ezért hiába igyekeztünk, nem tudtuk megfogni őket. Nincs ezzel semmi gond, ilyen a rali, majd Ózdon kicsit erősebben támadunk.

Vincze Ferenc és Bazsó Attila összességében kiválóan versenyzett a Hell 23. Miskolc Rallye-n, de a fiatal pilóta és navigátora két szakaszgyőzelemmel keretbe foglalta a remek teljesítményét. Rögtön az elején részsikert arattak Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt között, valamint megnyerték az utolsó gyorsot is. A Power Stage-en aratott siker pedig további három pontot jelentett számukra.

- Az autó remek volt, a csapat kiválóan dolgozott, a navigátorom pedig ugyancsak hibátlanul végezte a dolgát. Attilával ez volt az első közös bajnoki versenyünk, amit sok ponttal és jó érzésekkel zártunk, éppen ezért nagyon optimista vagyok a folytatást illetően. Nekem volt egy-két apróbb hibám, őszintén be kell ismerni, hogy egyszer szerencsém is volt, hogy az úton tudtunk maradni. Az első napon Bükkszenten volt egy kalandunk, de a folytatásban egyértelműen azt tartottuk szem előtt, hogy biztonságon végig érjünk. Nem vállaltunk ésszerűtlen kockázatot, ennek pedig egy értékes bronzérem lett az eredménye.