rallylive orb ORC ORC ORC

Bajnoki formában a címvédő

Létrehozva 2017. április 09. (vasárnap)

Bajnoki formában a címvédőTaktikus, pontos versenyzéssel nyerte meg a Hell 23. Miskolc Rallye-t, Herczig Norbert és Bacigál Igor. A címvédő elsősorban arra koncentrált, hogy a futam mindkét napi programjában szereplő mályinkai hosszú szakaszt lehozza. Így is történt, Az ott megszerzett előnyt pedig a többi pályán beosztották, így a Skoda Rallye Team Hungária kettőse a tavalyi elsőség után, idén is futamgyőzelemmel nyitotta a magyar bajnokságot.

Néhány gyorsaságinak ugyan el kellett telnie ahhoz, amíg ismét felvette a bajnoki ritmust a kettős. Az R5-ös Skoda Fabiaval azonban egyre inkább formába lendültek, és végül nagy csatában megnyerték a szezonnyitó aszfaltos versenyt. Az első napon a Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt, valamint Garadna - Mályinka közötti szakaszt egyaránt három-három alkalommal teljesítették a párosok. Amíg a legendás bükkszenti pályán szoros küzdelem alakult ki, addig a hosszú gyorson Herczigéknek sikerült megalapozni a későbbi futamgyőzelmet. Ennek köszönhetően „fél távnál” már 13,3 másodperces előnyük volt.

- Az elején érezhető volt a nyolc hónapos kihagyás, ismét bele kellett rázódnom, fel kellett venni a ritmust – fogalmazott a napi célban Herczig Norbert. – Ettől függetlenül elégedettek lehettünk, de egy pillanatig sem dőlhettünk hátra. A mögöttünk lévő párosok ugyanis pokoli gyorsak, nem szabad hibáznunk, ha szeretnénk megnyerni a versenyt. Műszaki szempontból minden rendben van, a BRR ismét tökéletesen felkészített autót biztosított számunkra.

Az R5-ösök csatája másnap három helyszínen, nyolc gyorsaságival folytatódott. A Lyukóbánya – Parasznya nem okozott meglepetést Herczigéknek, viszont a Kánó – Ragály és Mályinka – Garadna közötti pályára nagyon oda kellett figyelni. A Skodával ismét robbantottak a Bükkben, állandósítani tudtak 15-20 másodperces vezetésüket. Megnyugodni viszont csak akkor tudtak, amikor az R5-ös Skoda Fabiaval begördültek a szikszói célba.

- Nagyon boldogok vagyunk, nemes csatában, nagy küzdelemben győzünk a bajnokság első versenyén – fogalmazott Herczig Norbert a díjkiosztó ünnepségen. Jönnek a fiatalok, és nagyon kemény harcot vívunk a „negyvenes” korosztállyal is. Ebben a szezonban a folytatásban is bármi előfordulhat. Hat, nyolc, de akár tíz páros is esélyes lehet a futamgyőzelemre. Ez viszi előre a ralisportot. Jól rajtoltunk, ami rendkívül fontos a folytatásra nézve. Ózdon szeretnénk ott folytatni, ahol Miskolcon abbahagytuk.