rallylive orb ORC ORC ORC

Hadiké az első nap

Létrehozva 2017. április 29. (szombat)

Hadiké az első napBátor gumiválasztás és technikai szempontból tökéletes autó kellett ahhoz, hogy Hadik András és Kertész Krisztián megnyerje a Steelvent Ózd Rallye első versenynapját. Az ORB mezőnye Ózd és Sáta között valamint a Királdi körgyorsaságit is három alkalommal teljesítette, ezután érkeztek vissza a szervizparkba. A kék csapat azonban egy pillanatig sem dőlhet hátra, mert az előnyük csupán 4,8 másodperc a vasárnapi folytatás előtt.

Ugyancsak jól választott gumit Vincze Ferenc, aki jó pozícióban zárt szombaton, és szintén hibamentesen teljesítette az első hat gyorsaságit. Egyre jobban belelendült Velenczei Ádám, aki gyengébb kezdés után, a nap végére a negyedik helyig kapaszkodott föl, őt a bajnoki címvédő Herczig, Bacigál, valamint a Turán, Farnadi kettős követte a sorban. A Miskolcon elsőként zárt Hercig és második Turán egyaránt rosszul választott gumit, ami a második és a harmadik körben az időeredményeken is meglátszott.

A Steelvent Ózd Rallye vasárnap nyolc gyorsasági szakasszal folytatódik és zárul. A célba érkezett párosokat Salgótarján főterén köszöntik este negyed nyolctól.


Állás a GY6-on:
1. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) 8:34,6
2. Vincze Ferenc, Bazsó Attila (Skoda Fabia R5) +3,7
3. Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia R5) +5,2
4. Ranga Péter, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) +7,2
5. Velenczei Ádám, Szedő Csaba (Hyundai i20 R5) +7,7
6. Turán Frigyes, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) +13,5

Összetett a GY6 után:
1. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) 36:01,7
2. Vincze Ferenc, Bazsó Attila (Skoda Fabia R5) +4,8
3. Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia R5) +13,5
4. Velenczei Ádám, Szedő Csaba (Hyundai i20 R5) +30,3
5. Ranga Péter, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) +35,3
6. Turán Frigyes, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) +39,5