Két megyét kapcsolunk össze

Létrehozva 2018. augusztus 29. (szerda)

Két megyét kapcsolunk összeÓzdi és salgótarjáni központtal folytatódik az idei ralibajnokság. A szezon hatodik versenyét borsodi és nógrádi aszfaltos szakaszokon rendezik meg az előttünk álló hétvégén. A Steelvent Ózd Rallye a hagyományoknak megfelelően az adminisztratív és a technikai átvételekkel kezdődik, pénteken délután pedig az ózdi stadion salakoválján körözhet a mezőny.

- Miskolci mintára zajlik majd a prológ Ózdon – erősítette meg Adamovits Márk, a Steelvent Ózd Rallye főszervezője. – Bízunk benne, hogy a nyár utolsó hétvégéjén nagyon sokan kíváncsiak lesznek a párosokra, hiszen minden bajnoki osztályban népes mezőny gyűlt össze. A körverseny délután fél négytől kezdődik, amikor a MARB-os egységek is lehetőséghez jutnak, ezután pedig az ORB következik, természetesen csökkenő rajtszám szerint. Az egész délutánt, koraestét betöltő program után az összes autót megtekinthetik az érdeklődők a városközponti nagy parkolóban, hiszen itt állítják fel a parcfermét. Másnap a szervizpark a Gyár úton lesz, de ekkor már az éles küzdelem is elrajtol.

Ózdhoz közel a Királdi körgyorson, valamint a másik borsodi pályán, a Domaháza – Zabar közötti szakaszon zajlik majd a Steelvent Ózd Rallye. Szombaton emellett a ceredi gyorsaságit is használják, valamint Salgótarján belvárosában is tartanak egy mért szakaszt. Vasárnap már Nógrádban nyomják tövig a gázpedált, a futam végén pedig a megyeszékhely főterén lesz a díjkiosztó ünnepség.

- Igyekszünk a magyar bajnoki futammal két megyét összekapcsolni, ez a korábbi években is jól működött – folytatta Adamovits Márk. – A pályák adottak, közkedvelt, klasszikus szakaszokon zajlik majd a verseny. A mezőny is jónak mondható: az ORB-ben közel hatvan, a Rallye2-ben ötven páros jelezte indulási szándékát, a Historicban pedig húsz autó sorakozik fel a rajtvonal mögé. Számunkra külön öröm, hogy ezen a hétvégén is tudunk MARB-futamot rendezni, tehát verseny lesz a versenyben. Az amatőrök szombaton Zagyvaróna és Cered között mérik össze az erejüket. Akik tehát erre a szakaszra látogatnak ki, azok egész nap autókat láthatnak a pályán. Az első osztályra visszatérve: nagyon izgalmas a bajnokság, eddig és vélhetően most is tizedekre menő csata várható az élmezőnyben, ami külön pikantériát ad majd hétvégének. Öt-hat páros egyértelműen esélyes lehet a futamgyőzelemre, ebből a szempontból is izgalmas hétvége előtt állunk.