Tovább robog Vincze

Létrehozva 2018. szeptember 01. (szombat)

Tovább robog VinczeA szombati nap első részében háromból hármat nyert Vincze Ferenc és Holczer Dániel. A kettős, - amely egyébként először versenyzik közösen – ezúttal a salgótarjáni, városi szakaszt nyerte meg. A 3,5 kilométer hosszú pályán fél másodpercet adtak a második Velenczei, Szedő duónak, és további nyolc tizedet a bajnokságot vezető Turán, Bagaméri párosnak. Tarjánban Kazár lett a negyedik, Ollé az ötödik, Bodolai pedig a hatodik. Összetettben a Steelvent Ózd Rallye-t szűk négy másodperces előnnyel vezeti Vincze Ferenc és Holczer Dániel. Az első kör után a párosok visszagurulnak az ózdi szervizparkba. A GY5-ről, a Királdi szakasz folytatásáról egyelőre még nincs döntés, a verseny ezen a gyorson azon múlik, hogy az ÉMÁSZ szakemberei a rajt idejére el tudják-e hárítani a kidőlt oszlop miatt keletkezett balesetveszélyt, üzemzavart.

Állás a GY4-en (Salgótarján/1):

1. Vincze Ferenc, Holczer Dániel (Skoda Fabia R5) 1:53,4
2. Velenczei Ádám, Szedő Csaba (Skoda Fabia R5)+0,5
3. Turán Frigyes, Bagaméri László (Hyundai i20 R5) +1,3
4. Kazár Miklós, Tóth Zsolt (Skoda Fabia R5) +1,5
5. Ollé Sándor, Czakó Janek (Skoda Fabia R5) +2,9
6. Bodolai László, Popovics László (Ford Fiesta R5) +3,2

Összetett a GY4 után:

1. Vincze Ferenc, Holczer Dániel (Skoda Fabia R5) 20:27,3
2. Velenczei Ádám, Szedő Csaba (Skoda Fabia R5) +3,8
3. Kazár Miklós, Tóth Zsolt (Skoda Fabia R5) +4,3
4. Turán Frigyes, Bagaméri László (Hyundai i20 R5) +6,0
5. Bodolai László, Popovics László (Ford Fiesta R5) +6,6
6. Balogh János, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) +12,0