Berecz Róbert: Tíz filléres hiba bosszantott minket Salgótarjánban

Létrehozva 2016. október 20. (csütörtök)

Berecz Róbert: Tíz filléres hiba bosszantott minket SalgótarjánbanBerecz Robi és Jónás Peti egy jól sikerült Eger Rallye és majdnem fél év kihagyást követően tért vissza a Rallye2 mezőnyébe, ahol újra kilátásba volt a dobogós helyezés, ám a srácok Hondája egészen másképp képzelte a tarjáni hétvégét. Folyamatosam hátráltatta a párost, először csak a mezőny végére, de később a kiesettek listájára száműzte Robiékat, pedig ők nagyon élvezték az autózást. A salgótarjáni kalandjaikról Berecz Róbertet kérdeztük.

Bővebben...

Bodogán Ferenc: Ha a P12-ben nyerni akarunk, akkor az abszolútot is meg kell nyerni

Létrehozva 2016. október 20. (csütörtök)

Bodogán Ferenc: Ha a P12-ben nyerni akarunk, akkor az abszolútot is meg kell nyerniA rengeteg munka és fejlesztés várt Bodogán Ferire és Molnár Tomira a Baranya kupa után, amivel szinte csak akkor lettek készen, amikor útra kellett kelniük Salgótarjánba. A fáradtságos éjszakák azonban meghozták a gyümölcsüket, a srácok azonnal egy abszolút idővel kezdték a  salgótarjáni versenyt, ami után a dobogón tudták befejezni az évad hetedik fordulóját. Ennek okán biztossá vált, hogy a P12 géposztályban az övék lesz az év végén is a harmadik pozíció. Ózdon tehát csak egy feladata lesz Feriéknek: az abszolútban begyűjteni a jelenlegi, hetediktől egy jobb helyet, amiért garantáltan ádáz csata fog kialakulni a Bodogán-Molnár és a 6-os kategória bajnoki címéért küzdő Jánosa-Brunekker párosok között. Bodogán Ferenccel beszélgettünk.

Bővebben...

Fekete Dániel: Lehet, hogy ki kellene próbálnunk az aszfaltos beállításokat is...

Létrehozva 2016. október 20. (csütörtök)

Fekete Dániel: Lehet, hogy ki kellene próbálnunk az aszfaltos beállításokat is...Fekete Daniék Salgótarjánban már a hetedik tesztjüket, előfutásukat teljesítették 2016-ban a Rallye2 Bajnokság mezőnye előtt. Ennek köszönhetően újra fejlődött a sírból visszahozott Subaru. Az Egerben még egy holland fapapucs lassító hatására hajazó fékek tovább erősödtek, Dani is hasznos tapasztalatokkal gazdagodott és erőteljesen gondolkodik azon, hogy Ózdon végre az aszfaltos szett kerül kipróbálásra, a szilárd burkolaton is sokat használt murvás beállítások után. Fekete Dániellel beszélgettünk.

Bővebben...

Foczkó Ákos: Magunkból és a Ladánkból is kihoztuk a maximumot

Létrehozva 2016. október 20. (csütörtök)

Foczkó Ákos: Magunkból és a Ladánkból is kihoztuk a maximumotFoczkó Ákos és Pásztor Tomi egy rövid, egy futamos kihagyást és egy jól sikerült MARB futamot követően tért vissza a Rallye2 Bajnokság mezőnyébe, Salgótarjánban és attól függetlenül, hogy az első körük nem úgy sikerült, ahogy tervezték elégedettek voltak a célban. Ákosék mostanság sem lazsálnak. Nézik, tervezgetik az év utolsó versenyét, az Ózd Rallye-t, ahol akár hatalmasat is ugorhatnának előre a bajnokságban, de ők mégis inkább a kitűzött céljaikat és a fejlődést fogják szem előtt tartani. Foczkó Ákossal beszélgettünk.

Bővebben...

Hegede Tamás: A szombat esténk jobban alakult, mint a versenyünk

Létrehozva 2016. október 19. (szerda)

Hegede Tamás: A szombat esténk jobban alakult, mint a versenyünkDékány Sanyi és Hegede Tomi egy több hónapos pechszériára tett pontot Salgótarjánban és a verseny előtti felkészülés során, miután tökéletes állapotba hozták a Hondájuk váltóját és egy a vártnál jobban sikerült szombat este után újabb értékes pontokkal gyarapították az éves gyűjteményüket. Ózdon azonban nem árt majd figyelniük a srácoknak. A 8-as géposztály bajnoki címe ugyan már elkelt és a kategória második helyén megnyugtatónak tűnő nyolc pont előnnyel várják a rajtot az eddig egyaránt 22 pontot szerző László Istvánék és Madari Imréék előtt. De ha az ellenfelek nagyot hajráznak, még akár a dobogóról is letaszíthatják Tomiékat. Hegede Tamást kérdeztük.

Bővebben...

Hibján József: Mindenben egyenlő feltételeket szeretnénk

Létrehozva 2016. október 19. (szerda)

Hibján József: Mindenben egyenlő feltételeket szeretnénkElőnyben volt a salgótarjáni rajt előtt Hibján Joci és Szurovcsák Pisti a bajnoki csatában, de egy kicsúszással, egy futammal az év vége előtt újra szinte teljesen nyílttá tették a 6-os géposztály bajnoki címéért Jánosa Ákosékkal folytatott csatájukat. Ózdon mondhatni, hogy egy ki-ki meccset vívnak majd a srácok, de nem valószínű, hogy bármelyikük egy váratlan húzással fogja meglepni a másikat, hiszen a fiúk között kialakult példaértékű, baráti kapcsolatnak köszönhetően a legapróbb részleteket, még a guminyomást is megbeszélik a gyorsaságik előtt. Hibján Józsefet kérdeztük a salgótarjáni versenyükről és a mindent eldöntő Ózd Rallye terveiről.

Bővebben...

Ifj. Fogarasi Attila: A váltó miatt kellett kiszállnunk a dobogós csatákból

Létrehozva 2016. október 19. (szerda)

Ifj. Fogarasi Attila: A váltó miatt kellett kiszállnunk a dobogós csatákbólIfj. Fogarasi Attila és Toloczkó Peti a lehető legjobban kezdte a salgótarjáni versenyét, hiszen egy hajszállal maradtak csak le az abszolút szakaszgyőzelemről, éppen akkor, amikor a Papp-Papp duó csak betlizett az év végi abszolút negyedik helyért vívott csatájukban. Később azonban fordult a kocka, a váltó hibája miatt Attiláék kiszálltak a dobogós helyekért vívott csatákból, de panaszra nem lehetett emiatt sem okuk, mert azt, amiért mentek, tökéletesen meg is tudták valósítani a nógrádi pályákon. Ifj. Fogarasi Attilával beszélgettünk.

Bővebben...

Juhász Zoltán: Csupán gondtalan autózásra vágyunk

Létrehozva 2016. október 19. (szerda)

Juhász Zoltán: Csupán gondtalan autózásra vágyunkJuhász Zolinak és Barati Gabinak kijutott a nehézségekből a salgótarjáni versenyhétvégén. Tolatva teljesítették a prológot, idő előtt kiálltak, de Zoli mégsem volt szomorú, amikor a nógrádi versenyükről beszélgettünk, mert voltak olyan gyorsaságik, amiket kifejezetten élveztek és ezek bizakodásra adnak okot a jövőt illetően. Azt a jövőt, amit Zoliék Ózdon kezdenek majd el írni és nagyon bizakodnak a fiúk abban, hogy a hazai, szinte csukott szemmel ismert pályáikon célba érnek, önfeledten versenyezhetnek és kizárólag az autózással kell majd foglalkozniuk. Juhász Zoltánnal beszélgettünk.

Bővebben...

Kiss Zsolt: Közeledtünk Papp Laciékhoz, ez már jó

Létrehozva 2016. október 19. (szerda)

Kiss Zsolt: Közeledtünk Papp Laciékhoz, ez már jóKiss Zsolti annak ellenére sem volt szomorú a beszélgetésünk során, hogy egy számára nem éppen kedves emlékéről, a salgótarjáni versenyhétvégéjükről kérdeztem. Berényi Gabival a jobb1-ben mindössze a prológot és másfél gyorsasági szakaszt autózhattak Nógrádban, most pedig már hatalmas elánnal készülődnek Ózdra, ahol még egy szép évvégi eredmény, konkrétan a géposztály második helye lesz a tét, ám Zsoltit ez majdhogynem teljesen hidegen hagyja. A cél a tökéletes hétvége, a tapasztalatgyűjtés és a célba érkezés lesz. A többi pedig majd jön magától. Kiss Zsoltot kérdeztük.

Bővebben...

Kovács Zsolt: Csak a célba érkezés számít

Létrehozva 2016. október 19. (szerda)

Kovács Zsolt: Csak a célba érkezés számítA Miskolc Rallye után Salgótarjánban sem szorította Fortuna nagyasszony Kovács Zsolti és Bettes Peti kezét, de ezúttal egy technikai probléma állította meg a srácokat, így Nógrádból is pontok és kupák nélkül kényszerültek hazatérni. Zsoltiék októberben sem tétlenkednek, két héten belül, két hazai versenyt is terveznek, illetve erőteljesen bíznak abban, hogy végre szerencséjük is lesz és sikerül az Ózd Rallye-n, a Rallye2 Bajnokságban is célba érniük, mert ez a mutatvány még hiányzik a páros idei évi repertoárjából. De ha lehet, akkor a sok betűn kívül akár néhány számot, azaz pontot is szívesen látnának a srácok majd a nevük mellett az év végi összesített táblázatban. Kovács Zsolttal beszélgettünk.

Bővebben...